Rudas Restaurant & Bar Budapest, 1013 Döbrentei tér 9.
+36 20-538-2903
ÉRTÉKELÉS:

Rudas Restaurant & Bar

A Rudas fürdőkomplexum ezen szárnyát Wieser Ferenc tervei alapján építette Pexa Lajos 1863-ban. Néhány évvel később 1869-ben még egy emeletet építettek rá Medek Vince tervei alapján. Itt működött az Aranybárány fogadó és étterem, melynek üzemeltetője elsősorban az átutazókra és a Rudas fürdő látogatóira számíthatott vendégként. Számításában nem csalatkozott, mert a századfordulóig igen jól prosperált a Duna parton álló vendéglő. A századforduló után 1904-ben majdnem lebontották az épületet, de végül még is megmaradt.

1916. április 12-én a Fővárosi Tanács ülése úgy határozott, hogy az Aranybárány Fogadó épületét ásványvíz palackozó üzemmé alakítják át. Az átalakítás elsősorban a földszintet érintette, ott helyezték el a töltő gépeket. A földszint szűkösnek bizonyult, ezért 1918-ban a bővítés mellett döntöttek, ami azonban forráshiány miatt elmaradt.

1944-ben ismét új tervek készültek és ezeket még ebben az évben meg is valósították. Lebontották a 2. emeletet valamint az épületből két axist, az épület elé részben ennek a helyén kétszintes, félköríves vasbeton töltőcsarnok épült.

2013-ban BGYH Zrt. úgy döntött, hogy a régi palackozó üzem helyén új, európai színvonalú fürdőkomplexumot alakít ki a lehető legtöbbet meghagyva a múlt századi fogadó műemléki épületéből. Az átépítési munkálatok 2013-ban kezdődtek el és 2014. szeptember 25-én került átadásra ez az új wellness rész, az emeleten a fürdő vendégeket kiszolgáló étteremmel valamint a tetőteraszon elhelyezkedő panoráma medencével és bárral. Az átépítés során a régi Aranybárány fogadó és étterem helyén ismét a vendéglátás kapja a főszerepet.

GALÉRIA


Amore Mio
990 Ft3.6
ApeRosé
1 400 Ft5
Epres Daiquiri
1 400 Ft5
GT Rose
1 500 Ft5.4
Levendulás Martini
1 500 Ft5.4
Long Island Ice Tea
2 200 Ft8
Mai Tai
2 200 Ft8
Málna Mojito
1 500 Ft5.4
Purple Dragon Martini
1 900 Ft6.6
Rudas Mule
1 600 Ft5.8
Virgin Juventus Ice Tea
990 Ft3.6
Virgin Mojito
990 Ft3.6
Virgin Pina Colada
990 Ft3.6

Asztalfoglalás

MELYIK NAPRA
Október 2018
Ke Sze Csü Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
HÁNY FŐ
2
Éttermünk 8 fős csoport felett nem tud vacsora foglalást felvenni, csak exkluzivitással. Részletekért telefonáljon!
IDŐPONTOK
11:00
11:30
12:00
12:30
13:00
13:30
14:00
14:30
15:00
15:30
16:00
16:30
17:00
17:30
18:00
18:30
19:00
19:30
20:00
20:30
21:00
21:30
22:00
Rudas Restaurant & Bar Budapest 1013 Döbrentei tér 9.
+36 20-538-2903
Telefon: +36 20 538 2903
Nyitva tartás: 11:00 - 22:00
Tervezze meg útvonalát hozzánk az alábbi térkép segítségével!

KAPCSOLATFELVÉTEL